Szinte hihetetlen: a Berlin fal leomlása napján, 1989. november 9-én Bulgáriában MÉG a hagyományos kommunista uralom funkcionált. Todor Zsivkov a következő nap, november 10-én délután lett megbuktatva, palotaforradalommal.

Az új vezetés nem rendelkezett semmilyen koherens tervvel, alapvetően valamilyen reformokat akartak, hozzátéve, hogy azért nem akarnak „olyan messze" elmenni, mint Gorbacsov, de azt sem tudták, hogy hová akarnak eljutni. Az események nagyon hamar túlléptek az új vezetésen. Két ék közé szorultak. Egy részről a nép számára Zsivkov bukása az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább úgy mondanám, a dominóeffektus első eleme, mely jelt adott az egész rendszer, mint olyan elutasítására: ha egyszer szabadon lehet már Zsivkov ellen beszélni, akkor miért ne lehetne bármit kritizálni? Biztosan nem olvasták Machiavellit, aki pedig már a XVI. század elején megírta, hogy az elnyomó hatalom akkor van a legnagyobb veszélyben, amikor eldönti, hogy most akkor reformokat fog csinálni. Így is lett: egymás után jelentek meg nyilvánosan a legkülönbözőbb vélemények, elgondolások. Így nem lehetett fenntartania a korlátozott demokráciát, amit az új vezetés szeretett volna. Más részről a pártvezetés jelentős része, s különösen az állambiztonsági szervek apparátusa, s a második és harmadik vonalbeli pártnomenklatúra sem akart már kommunizmust, ők már inkább egy olyan kapitalizmust szerettek volna, ahol ők személyesen részei lehetnek az új gazdasági elitnek.

Így tehát Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, mert az addig sziklaszilárd rendszer hihetetlen sebességgel omlott le. Mladenov államfő (a Zsivkov elleni puccs egyik fő alakja) 8 hónapot sem tudott eltölteni államfői posztján, 1990 júliusában lemondatták. A Zsivkov elleni puccs második fő alakjának, Lukanov későbbi miniszterelnöknek a sorsa tragikusabb: 1996-ban háza előtt egy bérgyilkos lelövi.

Az ellenzék valójában csak Zsivkov bukása után kezd komolyan megszerveződni. Kezdetben az sem világos, hogy mit is jelent ellenzéknek lenni. Az első nagy szófiai ellenzéki tömeggyűlésen (néhány nappal Zsivkov bukása után) még kommunista párttagok is részt vesznek.

A legnagyobb ellenzéki szervezet, a Demokratikus Erők Szövetsége (bolgár rövidítése: SZDSZ) decemberben alakul meg, akkor még ez egy ideológiailag teljesen heterogén szervezet, mely szinte mindenkit egyesít, aki valamiért ellenzi a kommunista pártot. Csak jóval később alakul ki a szervezet jobbközép identitása.

A lengyel és magyar minta nagyon erősen hatott Bulgáriára. Sokszor érezhető az utánzás mind a kommunista, mind az ellenzéki oldalon. A Demokratikus Erők Szövetségének vezetősége pl. lefordíttatta a magyar SZDSZ kék könyvecskéjét (mivel nem kenyerem az álszerénység, hozzáteszem, hogy az egyik fordító e sorok írója volt), s aztán a szervezet választási programjában bizony ismerősen vissza-visszaköszönt néhány ismerős mondat a magyar kék könyvecskéből.

1990 januárjától kerekasztal-tárgyalások indulnak, a majd fél évig tartó tanácskozás-sorozat fő célja a demokratikus átmenet jogi hátterének megvitatása. Végülis abban állapodnak meg a felek, hogy a zsivkovi alkotmányt hatályon kívül kell helyezni, s új alkotmányt kell megszövegezni. Közben a zsivkovi alkotmány legdrasztikusabb pontjait még a totalitárius korból visszamaradt kommunista parlament megváltoztatja. 1990 áprilisában a kommunisták megváltoztatják pártjuk nevét Bolgár Szocialista Pártra, bár ekkor még nem világos a párt ideológiája, mivel harc folyik a párt különböző frakciói között, melyek közül egyesek a reformkommunizmus hívei, mások szociáldemokraták, míg megint mások pedig nacionalista irányzatot képviselnek.

1990 nyarán történnek az első szabad választások, melyeket - egyesek meglepetésére - a szocialisták nyernek, sőt abszolút többséget szereznek, a mandátumok kb. 53 %-át megszerezve. Az ex-kommunisták győzelme több okra vezethető vissza:

- az ellenzék heterogén jellege és tapasztalatlansága,

- a lakosság egy részének álláspontja, mely szerint nem a kommunista rendszer volt rossz, hanem Zsivkov uralma,

- az ellenzék egyes részeinek radikálisan ijesztő megnyilvánulásai, melyekhez képest a szocialisták sikeresen tudták magukat a „mérsékelt erő" szerepébe pozicionálni.

Az álszerénységet ismét félretéve, e sorok írója megjósolta, hogy a szocialisták megnyerik a választásokat. Nem használtam sem drágán dolgozó szakértőket, sem bonyolult felméréseket. Egyszerűen végigsétáltam Szófia egyik nagy panel-lakótelepén és megszámoltam az emberek által az ablakokba kitett választási plakátokat. Tudniillik akkoriban a frissen kapott szabadság sokakat arra késztetett, hogy kedvenc pártjukat önként reklámozzák az erkélyekre, ablakokra kitett választási kampányanyagokkal. Így hát nem kellett más tenni, mint végigszámolni, hogy hány lakás ablakában, erkélyén van a Bolgár Szocialista Párt és hányban pedig a Demokratikus Erők Szövetségének plakátja (voltak más politikai erők is persze, de szerepük ebből a szempontból marginálisnak minősíthető). Az igen olcsó „közvéleménykutatás" eredménye az lett, hogy a lakások 55 %-a ex-kommunista, 40 %-a Demokratikus Erők Szövetsége, s 5 % egyéb. Ennek alapján 60 %-os szocialista mandátumarányt állapítottam meg a választások előtt 2 héttel. Végül 53 % lett, de a lényeg: az ellenzéki vezetők és szakértők megdöbbenésére tényleg a szocialisták nyertek, mégpedig abszolút többséggel.

Az eredmény valójában a nyertes szocialistákat is kellemetlenül érintette, mert legkevésbé ez hiányzott nekik: hogy egyedül kell, hogy vállalják a felelősséget az átmeneti időszakban, annak minden negatívumával együtt. Az ezután következő parlamenti és utcai ellenzéki nyomás tehát kifejezetten jól jött a szocialistáknak. Az ellenzéki nyomásra lemondott Mladenov köztársasági elnök helyére augusztusban a szocialista többségű parlament a Demokratikus Erők Szövetségének elnökét, Dr. Zselev filozófust választotta meg, majd decemberben lemondott Lukanov szocialista miniszterelnök és kormánya is, helyére '"szakértői kormány" került egy, a politikán kívüli, bár a szocialistákhoz közel álló közgazdász vezetése alatt. A szakértői kormányban mindkét nagy parlamenti erő szakértői szerepet vállaltak.

Miközben a parlament az új alkotmány kidolgozásával foglalatoskodott, a szakértői kormány gyakorlatilag megalapozta gazdasági téren a kapitalizmus bevezetését. Bulgária a sokkterápiát választotta, annak is a legradikálisabb változatát. Olyan döntések, melyek más országokban hosszú előkészítés után lassan lettek bevezetve, Bulgáriában sokszor egyik napról a másikra léptek életbe. Az árak felszabadítása és a leva konvertibilitásának bevezetése pl. 1991. február 1-ján történt meg: január 31-én még állami árak voltak és a bolgár leva nem volt konvertibilis, éjfél után pedig már minden ár szabad lett és a leva meg hirtelen konvertibilissé vált.

Mivel az említett időszakban Bulgáriában tartózkodtam, ezekről az eseményekről felejthetetlen élményeim maradtak. Január végén a szófiai élelmiszerboltok még a kommunista tervgazdálkodásnak megfelelő dicstelen képet nyújtották: félüres polcok, alig néhány alapvető élelmiszer, s sorbanállás minden jobb termékért. Ezen kívül minden „luxus" kategóriájú termék csakis valutáért árusító boltokban volt kapható, a luxus kategóriába beleértve többek között a csecsemőcumit, a jobb sampont, az akkoriban -azóta ismét - divatos női sztreccsnadrágot, valamint multivitamin-készítményeket, s még számtalan árucikket. Aztán február elején ugyanezekben a boltokban sorban álló vásárlók helyett az ember plafonig halmozott termékeket láthatott, köztük olyanokat, melyek még valutásboltokban sem voltak addig kaphatók, a valutásboltok pedig igen gyorsan megszűntek, azaz egyszerűen attól fogva bolgár levával kezdtek dolgozni. Természetesen mindez valódi sokkal járt együtt az árakban. Az egyik népszerű - és valóban igen jó minőségű - bolgár termék árával tudnám leginkább érzékeltetni a sokkot: a hagyományos, bolgár tehéntejből készült natúr joghurt ára január végén 0,23 leva volt, s persze a boltokból már reggel rendszeresen kifogyott, majd ugyanez a termék február elején 1,50 levába került, s persze már nem volt gond fellelhetőségével, este is volt belőle a boltban. Abban az évben (1991-ben) az infláció meghaladta az 500 %-ot. Az árat az átlagember fizette meg: a megtakarítások elolvadtak, az életszínvonal lezuhant, azonban ennek ellenére nem volt komoly elégedetlenség, az átlagember olyan mértékben érezte utálatosnak a kommunista rendszer áruhiányát, sorbanállásait, hogy ahhoz képest az új helyzet inkább a „kellemetlen, de tűrhető" és a „kisebbik rossz" kategóriáiban lett elkönyvelve.

Miután az új alkotmány 1991 közepén elfogadásra került, az ellenzék kiharcolta a parlament mandátumának megszűntetését és új választások kiírását. Az őszi választásokat a Demokratikus Erők Szövetsége nyerte, alig 1 %-kal több mandátumot szerezve, mint a szocialisták. Az új miniszterelnök kijelenti, hogy „kicsivel nyertünk, de örökre", ami hamisnak bizonyult, mert alig egy évvel később a kormány megbukik egy parlamenti bizalmi szavazáson (a magyar gyakorlattal ellentétben Bulgáriában nem a konstruktív bizalmatlanság intézménye működik, hanem a hagyományos bizalmatlansági intézmény, melyben csak ellenszavazati többség kell a kormány parlamenti megbuktatásához). Új szakértői kormány alakul, a gyakorlatban a szocialisták hallgatólagos támogatásával. A kormány 2 teljes évig marad hatalmon, majd az új választásokon a szocialisták alakítanak kormányt, mely 1997-ig marad hatalmon. Ezek az évek elsősorban a határozatlanságról szólnak, a szocialisták képtelen alapvető kérdésekben dönteni, pl. a NATO- és EU-csatlakozásról.

1996 végén súlyos gazdasági válság alakul ki az országban, ismét elindul a hiperinfláció, a bolgár leva összeomlik napok alatt. A bolgár leva konvertibilitásának bevezetése után, 1991-ben a leva árfolyama nagyjából 1 USD = 14 BGL szinten stabilizálódik, ami jelentős eredmény, mert a nyolcvanas évek végi 4-5 levás piaci dollárárfolyam 1990 végére eléri a 20-25 levás szintet is. Ez az árfolyam 1991-től 1996 végéig lassan 60-70 levás dollárárfolyam szintre emelkedik. 1996 végén azonban elszabadul a pokol, az árfolyam naponta esik 20-40 %-kal, 1997 januárjában elérve az 1 USD = 3000 (háromezer) BGL szintet. Ezek az események a szocialista kormány bukását hozzák. Szakértői kormány alakul az egyik ellenzéki politikus vezetésével, majd új választásokat tartanak, melyen az ellenzék fölényes győzelmet arat. Az árfolyam időközben kissé visszaesik és stabilizálódik a 2000 levás dolláronkénti szinten. Ez után történik meg a valutatanácsi rendszer bevezetése Bulgáriában (lényege leegyszerűsítve, hogy a teljes bolgár leva bankjegytömegnek 100 %-os fedezete kell hogy legyen, ebből következően nem lehet költségvetési hiány sem, hiszen a nemzeti bank nem bocsáthat ki pénzt anélkül, hogy annak meglenne a teljes fedezete), s ezzel együtt rögzítésre kerül a bolgár leva a német márkához 1 DEM = 1000 BGL árfolyamon. Mind a mai napig ez a valutatanácsi rendszer működik Bulgáriában, s mind a mai napig ez a bolgár leva rögzített árfolyama. (Természetesen mivel időközben megszűnik a német márka és a bolgár levából pedig levágnak három nullát, az új rögzített árfolyam immár 1 EUR = 1,95583 BGN, ez azonban átszámítva ugyanaz, mint az eredeti 1000 leva/márka árfolyam.)

Ettől az időszaktól számítva Bulgária fejlődése lassúnak bár, de egyenletesnek mondható. Az 1996-1997-es válság a szocialistákat radikális változásra készteti: az új pártvezetés határozottan kiáll a nyugati szociáldemokrácia mellett, a pártban meglévő egyéb irányzatok teljesen marginalizálódnak. Ezzel együtt a Demokratikus Erők Szövetsége kormánya sikeres stabilizációs programot hajt végre.

Az ezt követő kormányváltások már inkább egy normál demokráciában szokásos módon mennek végbe, szakítva az előző évek káoszával. Az ellentétek ellenére is folytonosság mutatkozik az egymás követő kormányok politikájában, ami azt alapvető célokat érinti. A következő kormányváltásokról csak azért számolok be, hogy ne maradjon hiányérzete az olvasónak.

A 2001-es választásokon az időzközben Bulgáriába visszatért volt államfő, Szimeon Szakszkoburgotszki (II. Szimeon cár néven gyerekként 1943-1946 között volt Bulgária államfője) majdnem abszolút többséget szerez. Részben ennek hatására is a hagyományos jobboldal, elsősorban a Demokratikus Erők Szövetsége kezd részekre hullani. Bár a korábbi években is volt ilyen jelenség, most kezd ez komollyá válni. A szocialisták megerősődnek, felépülnek 1997-es válságukból, sikeresen megszerzik az államfői posztot (Bulgáriában az államfő elsősorban jelképes funkciót tölt be, azonban a nép közvetlenül választja meg), előbb nem-hivatalosan, majd 2005-től hivatalosan is koalícióra lépnek Szimeon ex-cár pártjával.

A NATO-tagság 2004-ben valósul meg, többek között olyan bolgár politikusok is lelkesen üdvözlik a csatlakozást, akik alig 5 éve, 1999-ben még, a Szerbia elleni NATO-bombázások idején NATO-ellenes gyűléseken szónokoltak. Az EU-tagság 2007 januárjától válik valóra.

Időközben az ex-cári párt is a hagyományos jobboldal sorsára jut, marginalizálódik. A 2009-es választásokon egy teljes új, magát középjobbnak definiáló, valójában inkább populista néppárt nyer, melyet Szófia polgármestere, volt ex-cári politikus (eredeti foglalkozására nézve tűzoltó) szervezett meg. A második parlamenti erő a szocialista párt. Jobboldali pártból három is bejutott (a Demokratikus Erők Szövetsége töredékei), szerepük jelentéktelen, a parlamenti küszöböt éppenhogy elérték.

Még két bolgár pártról kell mindenképpen megemlékezni a teljesség kedvéért. Az egyik a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért nevű párt, mely a gyakorlatban a bulgáriai török kisebbség pártja, bár politikusai között szerepelnek nem-törökök is. A párt minden választáson sikeresen bekerült a parlamentbe, több kormányban szerepet is vállalt, ill. egyes kormányokat kívülről támogatott. Nagy szerepe volt a pártnak abban, hogy mivel sikeresen lefedte a teljes bulgáriai török és muzulmán lakosságot (a törökök és a muzulmánok körében gyakorlatilag minden más párt mind a mai napig esélytelen), nem engedett teret semmilyen radikális mozgalomnak e körökben, így Bulgáriában sikerült elkerülni a jugoszláviai vagy macedóniai típusú etnikai polgárháborús veszélyeket. Az érem másik oldala, hogy ez a párt - szinte minden elemző szerint - a legkorruptabb párt Bulgáriában.

A másik párt a 2005-ban létrejött Támadás Párt, mely az első bolgár szélsőjobb párt, mely sikeresen bejutott a parlamentbe. A pártot egy volt liberális újságíró alapította, fő programja a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért ellen való propaganda, valamint zavaros marxista és nacionalista elemek keveréke, illetve az utóbbi időkben enyhítve nacionalista szólamain a szimpla populizmus útjára kezd térni. Egyes vélemények szerint a párt alapítója és vezetője tényleges elmebeteg, bevallom, én is osztom ezt a véleményt.

Két fő negatív fejleményt kell megemlíteni a kommunizmust elvető Bulgáriáról. Az egyik a hihetetlen méretű demográfiai katasztrófa. A kommunizmus bukásától napjainking közel 2 millió fővel csökkent az ország lakossága. Ennek egyik oka a születések drasztikus csökkenése, melyből csak mostanában kezd az ország kilábalni. A másik ok a hatalmas kivándorlás, mely a 90-es években rendkívüli méreteket öltött, de még napjainkban is jelentős.

A másik negatív fejlemény a bűnözés. A kommunista Bulgária a Szovjetúnió és az NDK után harmadik helyen állt a sport támogatásában, ez amolyan presztizskérdés volt a rendszer propagandájában. Ennek eredményeképpen több százezer sportoló volt az országban, akik többsége hivatalosan valamely állami intézmény dolgozója volt, azonban valódi munka helyett csak sportolt. A kommunizmus bukásával ez a sporton kívül általában semmihez sem értő kontingens egyik napról a másikra az utcára került: csak a nehézatléták 70-80 ezren voltak, a felmérések szerint. A jövedelem nélkül maradt sportolók gyorsan rátaláltak arra a területre, ahol pénzhez juthatnak: illegális bűnszövetkezetekbe szerveződtek ill. legális (elsősorba örző-védő) cégek álarca mögött gyakorlatilag maffia-tevékenységgel kezdtek foglalkozni: védelmi pénzek szedése, zsarolás, szervezett rablás, prostituáltak exportja, lopott autókkal való „kereskedelem", kábítószercsempészet, sőt bérgyilkosság. Ez a jelenség nagyban megnehezítette a gazdasági kibontakozást, s csak a 90-es évek végére sikerült visszaszorítani az ex-sportolói maffiát. A maffiához kapcsolódó csoportok vagy eltűntek vagy „kifehéredtek", azaz az illegális tevékenységet hátrahagyva átálltak a legális szférába. Végsősoron a már említett 2009-ben nyertes populista pártot is egy olyan személy alakította, aki ezekhez a körökhöz tartozott: az ex-tűzoltó miniszterelnök korábban bolgár karatebajnokvolt, majd egy testőrcég tulajdonosa.

A fenti jelenség miatt a modern bolgár nyelvben a „birkózó" szó az eredeti jelentést háttérbe szorítva, az „örző-védő" jelentést vette. Az egyik, különösen a 90-es években népszerű bolgár vicckategória a „birkózós viccek" csoportja volt, melyek főszereplője az iszonyúan műveletlen ex-birkózó, aki örző-védő cégben „dolgozik", valójában szervezett bűnözéssel foglalkozik.

Így jöjjön néhány hagyományos bolgár „birkózós" vicc:

1.

Elhatározza a birkózó, hogy hívő keresztény lesz. Rendszeresen járni kezd a templomba, gyakran imádkozik is. Egyik nap szokása szerint imádkozik:

- S kérlek, Istenem, segíts, hogy gond nélkül átmenjen a vámon a holnapi szállítmány, az Olaszországba kiküldött lányainknak legyen sok ügyfelük, s védj meg minket a konkurrenciától...

Közben azonban meghallja, hogy mellette áll egy idős néni aki szintén imádkozik:

- Segíts, Istenem, hogy ne kapcsolják ki a villanyt és ki tudjam fizetni a villanyszámlámat...

Dühbe gurul a birkózó, elővesz a zsebéből egy 100-dolláros bankjegyet, odanyomja az idős néni kezébe:

- Figyelj, nyanya, itt ez a pénz, de aztán többet meg ne lássalak a templomban, hogy elvonod Isten figyelmét mindenféle hülye apró üggyel!

2.

Az örző-védő cég tulajdonosa igyekszik növelni az alkalmazottak műveltségét, ezért időnként kulturális eseményeket szervez. Ezuttal is így tesz, ezért összehívja a birkózóit:

- Fiúk, szombaton megyünk Figaró esküvőjére, de nehogy megint szégyenbe hozzatok, mint a múlt hónapban, amikor gumipapucsban és rövidnadrágban jelentetek meg!

Meg is jelenik az összes birkózó öltönyben, kezükben ajándékok és torta.

- Barmok, minek ezek az ajándékok, ez nem igazi esküvő, hanem színházi előadás!

- Jól van, főnök, mindenki tévedhet azért. Ne felejtsd el, hogy a múltkor te is horgászbottal érkeztél a Hattyúk tavára!

3.

A birkózó megállít egy kisgyereket a szendvicsbár előtt:

- Figyelj, gyerek, itt ez a pénz, menj be és vegyél nekem 2 szendvicset, a visszajáró a tied!

- De miért nem megy be maga?

- Próbáltam, de amint meglátnak, felteszik a kezüket és átadják a teljes napi bevételt, én még közben éhenhalok...

4.

Az iskolai bizonyítványosztás előtt a birkózó kérdezi a fiát:

- Na, idén milyen lesz a bizonyítvány?

- A szokásos, 6 tárgyból bukni fogok.

- Fiam, ugye tudod, hogy ebből nagy verés lesz?

- Persze, apa, már meg is szereztem mind a 6 tanár címét.

5. (ez kissé durva lesz)

Látja a birkózó, hogy egyre több ember hord a nyakán keresztet. Elhatározza, hogy ő is vesz egyet. Bemegy egy egyházi üzletbe:

- Ez a kereszt itt mennyi?

Megmondják neki az árat.

- Na és ez?

Megmondják neki annak is az árat.

- Na és az ott a tornászfiúval? - mutat a falon lévő feszületre.

Végül egy kis érzékeltetés a bulgáriai életszínvonalról. A legsúlyosabb helyzet 1997-ban alakult ki, a második hiperinflációs hullám idején, amikor 3 hónap alatt egy amerikai dollár 60 leváról 3000 levára emelkedett. Az árak természetesen követték az árfolyamot (leszámítva az „állami" árakat, tehát pl. a még állami tulajdonú közüzemi szolgáltatókat), míg a bérek maradtak az eredeti szinten. A leva stabilizálása előtt olyan időszak is volt, hogy egyes üzletek egyszerűen nem nyitottak ki vagy kizárólag valutát kezdtek elfogadni az árfolyamkockázat miatt. Az átlagfizetés havi 5 amerikai dollár alá esett. Ezután azonban hatalmas fejlődés kezdődött, s ez az életszínvonalban is gyorsan jelentkezett. A jelenlegi bruttó átlatfizetés Bulgáriában 620 leva, ez a dicsőséges utolsó hely a 27 EU-állam között, ez nagyjából 85 ezer magyar forint, ami a magyarországi bruttó átlag alig 40 %-a. Persze ehhez hozzá kell tenni néhány fontos kiegészítést.

A legfontosabb, hogy Bulgáriában az adóteher az egyik legkisebb az EU-ban, a magyaroszágihoz képest az elvonás nevetséges (persze ez nem nagy teljesítmény, hiszen Magyarország az elsők között van az EU-ban az adóteher nagyságát illetően...), Bulgáriában az egészség- és nyugdíjbiztosítás 11 %-ot von le a bruttó bérből (egységesen ennyit, de ráadásul degresszív, azaz van egy plafon, ami felett 0 % az elvonás), a bolgár APEH meg egységesen 10 %-ot von le (az az egyetlen adókulcs, mindenkinek ennyi, s tőkejövedelemre, sőt gazdasági társaságok adóját illetően is ugyanennyi), azaz a bruttó bér 79 %-a a munkavállalónál marad nettó jövedelemként (van persze még munkaadó által fizetendő adóteher is a dolgozó után, a bruttó bér felett, de ez egy részről szintén alig 10 %, s most nem is lényeges a helyzet érzékeltetésére), így bulgáriai nettó átlagfizetés kb. 67 ezer forint magyar pénzben. Magyarországon viszont óriási az adóteher, a bruttó bér kb. 56 %-a marad a dolgozónál nettóban, azaz a magyar nettó átlag alig 118 ezer forint. Így alakul ki az a furcsaság, hogy a bulgáriai bruttó átlagbér a magyarországi 40 %-a, viszont nettó átlagok esetében az arány már nem 40 %, hanem 57 %.

Hozzá kell tenni szintén, hogy az árszínvonal alacsonyabb, mint Magyarországon. Átlagban kb. 40 %-kal kisebb, elsődleges fontosságú termékek esetében meg kb. 25 %-kal. Így ugyanaz a pénz vásárlóértékben kb. 1/3-dal többet ér. Tehát ha az ember mindezt összeszámolja, az jön ki, hogy a bulgáriai életszínvonal kb. a magyarországi 75 %-án van, nem a 40 %-án. Persze ezzel együtt is utolsó helyen van Bulgária az EU-államok között. A fejlődés viszont óriási a kiindulási helyzethez képest.

A „bolgár modell" sajátossága a konszenzus abban, hogy nem szabad változtatni a valutatanácsi modellen és a rögzített árfolyamon, ezt fent kell tartania az euró bevezetéséig. A költségvetés emiatt mindig többletes. Mindennek az ára a szociális kiadások alacsonyan tartása. Az állampolgár mindent megfizet: tandíjmentesség teljes hiánya a felsőoktatásban, családi pótlék minimális összegű és így is csak bizonyos jövedelemszintig jár, minden egyes vizitáció az orvosnál az éppen aktuális havi minimálbér 1 %-ába kerül, erősen korlátozott a támogatott gyógyszerek köre. Az állami/önkormányzati pénzhiány legrosszabb eredménye a számtalan rendezetlen közterület az országban, nem ritka az olyan utcaszakasz vagy park, ahol 30 éve nem volt semmilyen felújítás, karbantartás.

Bár a bolgár átlagemberre is nagyon jellemző a panaszkodás és a pesszimizmus, mégis az az általános vélemény, hogy a konszenzusos gazdasági-pénzügyi modellt meg kell tartani, mert az esetleges alternatíva rosszabb lehet csak. S egyelőre úgy tűnik, hogy igaza van az átlagembernek... a bolgár kapitalizmus sikeres, s csak ez hozhatja fel az országot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.