Szinte hihetetlen: a Berlin fal leomlása napján, 1989. november 9-én Bulgáriában MÉG a hagyományos kommunista uralom funkcionált. Todor Zsivkov a következő nap, november 10-én délután lett megbuktatva, palotaforradalommal.
Az új vezetés nem rendelkezett semmilyen koherens tervvel, alapvetően valamilyen reformokat akartak, hozzátéve, hogy azért nem akarnak „olyan messze" elmenni, mint Gorbacsov, de azt sem tudták, hogy hová akarnak eljutni. Az események nagyon hamar túlléptek az új vezetésen. Két ék közé szorultak. Egy részről a nép számára Zsivkov bukása az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább úgy mondanám, a dominóeffektus első eleme, mely jelt adott az egész rendszer, mint olyan elutasítására: ha egyszer szabadon lehet már Zsivkov ellen beszélni, akkor miért ne lehetne bármit kritizálni? Biztosan nem olvasták Machiavellit, aki pedig már a XVI. század elején megírta, hogy az elnyomó hatalom akkor van a legnagyobb veszélyben, amikor eldönti, hogy most akkor reformokat fog csinálni. Így is lett: egymás után jelentek meg nyilvánosan a legkülönbözőbb vélemények, elgondolások. Így nem lehetett fenntartania a korlátozott demokráciát, amit az új vezetés szeretett volna. Más részről a pártvezetés jelentős része, s különösen az állambiztonsági szervek apparátusa, s a második és harmadik vonalbeli pártnomenklatúra sem akart már kommunizmust, ők már inkább egy olyan kapitalizmust szerettek volna, ahol ők személyesen részei lehetnek az új gazdasági elitnek.
Így tehát Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, mert az addig sziklaszilárd rendszer hihetetlen sebességgel omlott le. Mladenov államfő (a Zsivkov elleni puccs egyik fő alakja) 8 hónapot sem tudott eltölteni államfői posztján, 1990 júliusában lemondatták. A Zsivkov elleni puccs második fő alakjának, Lukanov későbbi miniszterelnöknek a sorsa tragikusabb: 1996-ban háza előtt egy bérgyilkos lelövi.
Az ellenzék valójában csak Zsivkov bukása után kezd komolyan megszerveződni. Kezdetben az sem világos, hogy mit is jelent ellenzéknek lenni. Az első nagy szófiai ellenzéki tömeggyűlésen (néhány nappal Zsivkov bukása után) még kommunista párttagok is részt vesznek.
A legnagyobb ellenzéki szervezet, a Demokratikus Erők Szövetsége (bolgár rövidítése: SZDSZ) decemberben alakul meg, akkor még ez egy ideológiailag teljesen heterogén szervezet, mely szinte mindenkit egyesít, aki valamiért ellenzi a kommunista pártot. Csak jóval később alakul ki a szervezet jobbközép identitása.
A lengyel és magyar minta nagyon erősen hatott Bulgáriára. Sokszor érezhető az utánzás mind a kommunista, mind az ellenzéki oldalon. A Demokratikus Erők Szövetségének vezetősége pl. lefordíttatta a magyar SZDSZ kék könyvecskéjét (mivel nem kenyerem az álszerénység, hozzáteszem, hogy az egyik fordító e sorok írója volt), s aztán a szervezet választási programjában bizony ismerősen vissza-visszaköszönt néhány ismerős mondat a magyar kék könyvecskéből.
1990 januárjától kerekasztal-tárgyalások indulnak, a majd fél évig tartó tanácskozás-sorozat fő célja a demokratikus átmenet jogi hátterének megvitatása. Végülis abban állapodnak meg a felek, hogy a zsivkovi alkotmányt hatályon kívül kell helyezni, s új alkotmányt kell megszövegezni. Közben a zsivkovi alkotmány legdrasztikusabb pontjait még a totalitárius korból visszamaradt kommunista parlament megváltoztatja. 1990 áprilisában a kommunisták megváltoztatják pártjuk nevét Bolgár Szocialista Pártra, bár ekkor még nem világos a párt ideológiája, mivel harc folyik a párt különböző frakciói között, melyek közül egyesek a reformkommunizmus hívei, mások szociáldemokraták, míg megint mások pedig nacionalista irányzatot képviselnek.
1990 nyarán történnek az első szabad választások, melyeket - egyesek meglepetésére - a szocialisták nyernek, sőt abszolút többséget szereznek, a mandátumok kb. 53 %-át megszerezve. Az ex-kommunisták győzelme több okra vezethető vissza:
- az ellenzék heterogén jellege és tapasztalatlansága,
- a lakosság egy részének álláspontja, mely szerint nem a kommunista rendszer volt rossz, hanem Zsivkov uralma,
- az ellenzék egyes részeinek radikálisan ijesztő megnyilvánulásai, melyekhez képest a szocialisták sikeresen tudták magukat a „mérsékelt erő" szerepébe pozicionálni.
Az álszerénységet ismét félretéve, e sorok írója megjósolta, hogy a szocialisták megnyerik a választásokat. Nem használtam sem drágán dolgozó szakértőket, sem bonyolult felméréseket. Egyszerűen végigsétáltam Szófia egyik nagy panel-lakótelepén és megszámoltam az emberek által az ablakokba kitett választási plakátokat. Tudniillik akkoriban a frissen kapott szabadság sokakat arra késztetett, hogy kedvenc pártjukat önként reklámozzák az erkélyekre, ablakokra kitett választási kampányanyagokkal. Így hát nem kellett más tenni, mint végigszámolni, hogy hány lakás ablakában, erkélyén van a Bolgár Szocialista Párt és hányban pedig a Demokratikus Erők Szövetségének plakátja (voltak más politikai erők is persze, de szerepük ebből a szempontból marginálisnak minősíthető). Az igen olcsó „közvéleménykutatás" eredménye az lett, hogy a lakások 55 %-a ex-kommunista, 40 %-a Demokratikus Erők Szövetsége, s 5 % egyéb. Ennek alapján 60 %-os szocialista mandátumarányt állapítottam meg a választások előtt 2 héttel. Végül 53 % lett, de a lényeg: az ellenzéki vezetők és szakértők megdöbbenésére tényleg a szocialisták nyertek, mégpedig abszolút többséggel.
Az eredmény valójában a nyertes szocialistákat is kellemetlenül érintette, mert legkevésbé ez hiányzott nekik: hogy egyedül kell, hogy vállalják a felelősséget az átmeneti időszakban, annak minden negatívumával együtt. Az ezután következő parlamenti és utcai ellenzéki nyomás tehát kifejezetten jól jött a szocialistáknak. Az ellenzéki nyomásra lemondott Mladenov köztársasági elnök helyére augusztusban a szocialista többségű parlament a Demokratikus Erők Szövetségének elnökét, Dr. Zselev filozófust választotta meg, majd decemberben lemondott Lukanov szocialista miniszterelnök és kormánya is, helyére '"szakértői kormány" került egy, a politikán kívüli, bár a szocialistákhoz közel álló közgazdász vezetése alatt. A szakértői kormányban mindkét nagy parlamenti erő szakértői szerepet vállaltak.
Miközben a parlament az új alkotmány kidolgozásával foglalatoskodott, a szakértői kormány gyakorlatilag megalapozta gazdasági téren a kapitalizmus bevezetését. Bulgária a sokkterápiát választotta, annak is a legradikálisabb változatát. Olyan döntések, melyek más országokban hosszú előkészítés után lassan lettek bevezetve, Bulgáriában sokszor egyik napról a másikra léptek életbe. Az árak felszabadítása és a leva konvertibilitásának bevezetése pl. 1991. február 1-ján történt meg: január 31-én még állami árak voltak és a bolgár leva nem volt konvertibilis, éjfél után pedig már minden ár szabad lett és a leva meg hirtelen konvertibilissé vált.
Mivel az említett időszakban Bulgáriában tartózkodtam, ezekről az eseményekről felejthetetlen élményeim maradtak. Január végén a szófiai élelmiszerboltok még a kommunista tervgazdálkodásnak megfelelő dicstelen képet nyújtották: félüres polcok, alig néhány alapvető élelmiszer, s sorbanállás minden jobb termékért. Ezen kívül minden „luxus" kategóriájú termék csakis valutáért árusító boltokban volt kapható, a luxus kategóriába beleértve többek között a csecsemőcumit, a jobb sampont, az akkoriban -azóta ismét - divatos női sztreccsnadrágot, valamint multivitamin-készítményeket, s még számtalan árucikket. Aztán február elején ugyanezekben a boltokban sorban álló vásárlók helyett az ember plafonig halmozott termékeket láthatott, köztük olyanokat, melyek még valutásboltokban sem voltak addig kaphatók, a valutásboltok pedig igen gyorsan megszűntek, azaz egyszerűen attól fogva bolgár levával kezdtek dolgozni. Természetesen mindez valódi sokkal járt együtt az árakban. Az egyik népszerű - és valóban igen jó minőségű - bolgár termék árával tudnám leginkább érzékeltetni a sokkot: a hagyományos, bolgár tehéntejből készült natúr joghurt ára január végén 0,23 leva volt, s persze a boltokból már reggel rendszeresen kifogyott, majd ugyanez a termék február elején 1,50 levába került, s persze már nem volt gond fellelhetőségével, este is volt belőle a boltban. Abban az évben (1991-ben) az infláció meghaladta az 500 %-ot. Az árat az átlagember fizette meg: a megtakarítások elolvadtak, az életszínvonal lezuhant, azonban ennek ellenére nem volt komoly elégedetlenség, az átlagember olyan mértékben érezte utálatosnak a kommunista rendszer áruhiányát, sorbanállásait, hogy ahhoz képest az új helyzet inkább a „kellemetlen, de tűrhető" és a „kisebbik rossz" kategóriáiban lett elkönyvelve.
Miután az új alkotmány 1991 közepén elfogadásra került, az ellenzék kiharcolta a parlament mandátumának megszűntetését és új választások kiírását. Az őszi választásokat a Demokratikus Erők Szövetsége nyerte, alig 1 %-kal több mandátumot szerezve, mint a szocialisták. Az új miniszterelnök kijelenti, hogy „kicsivel nyertünk, de örökre", ami hamisnak bizonyult, mert alig egy évvel később a kormány megbukik egy parlamenti bizalmi szavazáson (a magyar gyakorlattal ellentétben Bulgáriában nem a konstruktív bizalmatlanság intézménye működik, hanem a hagyományos bizalmatlansági intézmény, melyben csak ellenszavazati többség kell a kormány parlamenti megbuktatásához). Új szakértői kormány alakul, a gyakorlatban a szocialisták hallgatólagos támogatásával. A kormány 2 teljes évig marad hatalmon, majd az új választásokon a szocialisták alakítanak kormányt, mely 1997-ig marad hatalmon. Ezek az évek elsősorban a határozatlanságról szólnak, a szocialisták képtelen alapvető kérdésekben dönteni, pl. a NATO- és EU-csatlakozásról.
1996 végén súlyos gazdasági válság alakul ki az országban, ismét elindul a hiperinfláció, a bolgár leva összeomlik napok alatt. A bolgár leva konvertibilitásának bevezetése után, 1991-ben a leva árfolyama nagyjából 1 USD = 14 BGL szinten stabilizálódik, ami jelentős eredmény, mert a nyolcvanas évek végi 4-5 levás piaci dollárárfolyam 1990 végére eléri a 20-25 levás szintet is. Ez az árfolyam 1991-től 1996 végéig lassan 60-70 levás dollárárfolyam szintre emelkedik. 1996 végén azonban elszabadul a pokol, az árfolyam naponta esik 20-40 %-kal, 1997 januárjában elérve az 1 USD = 3000 (háromezer) BGL szintet. Ezek az események a szocialista kormány bukását hozzák. Szakértői kormány alakul az egyik ellenzéki politikus vezetésével, majd új választásokat tartanak, melyen az ellenzék fölényes győzelmet arat. Az árfolyam időközben kissé visszaesik és stabilizálódik a 2000 levás dolláronkénti szinten. Ez után történik meg a valutatanácsi rendszer bevezetése Bulgáriában (lényege leegyszerűsítve, hogy a teljes bolgár leva bankjegytömegnek 100 %-os fedezete kell hogy legyen, ebből következően nem lehet költségvetési hiány sem, hiszen a nemzeti bank nem bocsáthat ki pénzt anélkül, hogy annak meglenne a teljes fedezete), s ezzel együtt rögzítésre kerül a bolgár leva a német márkához 1 DEM = 1000 BGL árfolyamon. Mind a mai napig ez a valutatanácsi rendszer működik Bulgáriában, s mind a mai napig ez a bolgár leva rögzített árfolyama. (Természetesen mivel időközben megszűnik a német márka és a bolgár levából pedig levágnak három nullát, az új rögzített árfolyam immár 1 EUR = 1,95583 BGN, ez azonban átszámítva ugyanaz, mint az eredeti 1000 leva/márka árfolyam.)
Ettől az időszaktól számítva Bulgária fejlődése lassúnak bár, de egyenletesnek mondható. Az 1996-1997-es válság a szocialistákat radikális változásra készteti: az új pártvezetés határozottan kiáll a nyugati szociáldemokrácia mellett, a pártban meglévő egyéb irányzatok teljesen marginalizálódnak. Ezzel együtt a Demokratikus Erők Szövetsége kormánya sikeres stabilizációs programot hajt végre.
Az ezt követő kormányváltások már inkább egy normál demokráciában szokásos módon mennek végbe, szakítva az előző évek káoszával. Az ellentétek ellenére is folytonosság mutatkozik az egymás követő kormányok politikájában, ami azt alapvető célokat érinti. A következő kormányváltásokról csak azért számolok be, hogy ne maradjon hiányérzete az olvasónak.
A 2001-es választásokon az időzközben Bulgáriába visszatért volt államfő, Szimeon Szakszkoburgotszki (II. Szimeon cár néven gyerekként 1943-1946 között volt Bulgária államfője) majdnem abszolút többséget szerez. Részben ennek hatására is a hagyományos jobboldal, elsősorban a Demokratikus Erők Szövetsége kezd részekre hullani. Bár a korábbi években is volt ilyen jelenség, most kezd ez komollyá válni. A szocialisták megerősődnek, felépülnek 1997-es válságukból, sikeresen megszerzik az államfői posztot (Bulgáriában az államfő elsősorban jelképes funkciót tölt be, azonban a nép közvetlenül választja meg), előbb nem-hivatalosan, majd 2005-től hivatalosan is koalícióra lépnek Szimeon ex-cár pártjával.
A NATO-tagság 2004-ben valósul meg, többek között olyan bolgár politikusok is lelkesen üdvözlik a csatlakozást, akik alig 5 éve, 1999-ben még, a Szerbia elleni NATO-bombázások idején NATO-ellenes gyűléseken szónokoltak. Az EU-tagság 2007 januárjától válik valóra.
Időközben az ex-cári párt is a hagyományos jobboldal sorsára jut, marginalizálódik. A 2009-es választásokon egy teljes új, magát középjobbnak definiáló, valójában inkább populista néppárt nyer, melyet Szófia polgármestere, volt ex-cári politikus (eredeti foglalkozására nézve tűzoltó) szervezett meg. A második parlamenti erő a szocialista párt. Jobboldali pártból három is bejutott (a Demokratikus Erők Szövetsége töredékei), szerepük jelentéktelen, a parlamenti küszöböt éppenhogy elérték.
Még két bolgár pártról kell mindenképpen megemlékezni a teljesség kedvéért. Az egyik a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért nevű párt, mely a gyakorlatban a bulgáriai török kisebbség pártja, bár politikusai között szerepelnek nem-törökök is. A párt minden választáson sikeresen bekerült a parlamentbe, több kormányban szerepet is vállalt, ill. egyes kormányokat kívülről támogatott. Nagy szerepe volt a pártnak abban, hogy mivel sikeresen lefedte a teljes bulgáriai török és muzulmán lakosságot (a törökök és a muzulmánok körében gyakorlatilag minden más párt mind a mai napig esélytelen), nem engedett teret semmilyen radikális mozgalomnak e körökben, így Bulgáriában sikerült elkerülni a jugoszláviai vagy macedóniai típusú etnikai polgárháborús veszélyeket. Az érem másik oldala, hogy ez a párt - szinte minden elemző szerint - a legkorruptabb párt Bulgáriában.
A másik párt a 2005-ban létrejött Támadás Párt, mely az első bolgár szélsőjobb párt, mely sikeresen bejutott a parlamentbe. A pártot egy volt liberális újságíró alapította, fő programja a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért ellen való propaganda, valamint zavaros marxista és nacionalista elemek keveréke, illetve az utóbbi időkben enyhítve nacionalista szólamain a szimpla populizmus útjára kezd térni. Egyes vélemények szerint a párt alapítója és vezetője tényleges elmebeteg, bevallom, én is osztom ezt a véleményt.
Két fő negatív fejleményt kell megemlíteni a kommunizmust elvető Bulgáriáról. Az egyik a hihetetlen méretű demográfiai katasztrófa. A kommunizmus bukásától napjainking közel 2 millió fővel csökkent az ország lakossága. Ennek egyik oka a születések drasztikus csökkenése, melyből csak mostanában kezd az ország kilábalni. A másik ok a hatalmas kivándorlás, mely a 90-es években rendkívüli méreteket öltött, de még napjainkban is jelentős.
A másik negatív fejlemény a bűnözés. A kommunista Bulgária a Szovjetúnió és az NDK után harmadik helyen állt a sport támogatásában, ez amolyan presztizskérdés volt a rendszer propagandájában. Ennek eredményeképpen több százezer sportoló volt az országban, akik többsége hivatalosan valamely állami intézmény dolgozója volt, azonban valódi munka helyett csak sportolt. A kommunizmus bukásával ez a sporton kívül általában semmihez sem értő kontingens egyik napról a másikra az utcára került: csak a nehézatléták 70-80 ezren voltak, a felmérések szerint. A jövedelem nélkül maradt sportolók gyorsan rátaláltak arra a területre, ahol pénzhez juthatnak: illegális bűnszövetkezetekbe szerveződtek ill. legális (elsősorba örző-védő) cégek álarca mögött gyakorlatilag maffia-tevékenységgel kezdtek foglalkozni: védelmi pénzek szedése, zsarolás, szervezett rablás, prostituáltak exportja, lopott autókkal való „kereskedelem", kábítószercsempészet, sőt bérgyilkosság. Ez a jelenség nagyban megnehezítette a gazdasági kibontakozást, s csak a 90-es évek végére sikerült visszaszorítani az ex-sportolói maffiát. A maffiához kapcsolódó csoportok vagy eltűntek vagy „kifehéredtek", azaz az illegális tevékenységet hátrahagyva átálltak a legális szférába. Végsősoron a már említett 2009-ben nyertes populista pártot is egy olyan személy alakította, aki ezekhez a körökhöz tartozott: az ex-tűzoltó miniszterelnök korábban bolgár karatebajnokvolt, majd egy testőrcég tulajdonosa.
A fenti jelenség miatt a modern bolgár nyelvben a „birkózó" szó az eredeti jelentést háttérbe szorítva, az „örző-védő" jelentést vette. Az egyik, különösen a 90-es években népszerű bolgár vicckategória a „birkózós viccek" csoportja volt, melyek főszereplője az iszonyúan műveletlen ex-birkózó, aki örző-védő cégben „dolgozik", valójában szervezett bűnözéssel foglalkozik.
Így jöjjön néhány hagyományos bolgár „birkózós" vicc:
1.
Elhatározza a birkózó, hogy hívő keresztény lesz. Rendszeresen járni kezd a templomba, gyakran imádkozik is. Egyik nap szokása szerint imádkozik:
- S kérlek, Istenem, segíts, hogy gond nélkül átmenjen a vámon a holnapi szállítmány, az Olaszországba kiküldött lányainknak legyen sok ügyfelük, s védj meg minket a konkurrenciától...
Közben azonban meghallja, hogy mellette áll egy idős néni aki szintén imádkozik:
- Segíts, Istenem, hogy ne kapcsolják ki a villanyt és ki tudjam fizetni a villanyszámlámat...
Dühbe gurul a birkózó, elővesz a zsebéből egy 100-dolláros bankjegyet, odanyomja az idős néni kezébe:
- Figyelj, nyanya, itt ez a pénz, de aztán többet meg ne lássalak a templomban, hogy elvonod Isten figyelmét mindenféle hülye apró üggyel!
2.
Az örző-védő cég tulajdonosa igyekszik növelni az alkalmazottak műveltségét, ezért időnként kulturális eseményeket szervez. Ezuttal is így tesz, ezért összehívja a birkózóit:
- Fiúk, szombaton megyünk Figaró esküvőjére, de nehogy megint szégyenbe hozzatok, mint a múlt hónapban, amikor gumipapucsban és rövidnadrágban jelentetek meg!
Meg is jelenik az összes birkózó öltönyben, kezükben ajándékok és torta.
- Barmok, minek ezek az ajándékok, ez nem igazi esküvő, hanem színházi előadás!
- Jól van, főnök, mindenki tévedhet azért. Ne felejtsd el, hogy a múltkor te is horgászbottal érkeztél a Hattyúk tavára!
3.
A birkózó megállít egy kisgyereket a szendvicsbár előtt:
- Figyelj, gyerek, itt ez a pénz, menj be és vegyél nekem 2 szendvicset, a visszajáró a tied!
- De miért nem megy be maga?
- Próbáltam, de amint meglátnak, felteszik a kezüket és átadják a teljes napi bevételt, én még közben éhenhalok...
4.
Az iskolai bizonyítványosztás előtt a birkózó kérdezi a fiát:
- Na, idén milyen lesz a bizonyítvány?
- A szokásos, 6 tárgyból bukni fogok.
- Fiam, ugye tudod, hogy ebből nagy verés lesz?
- Persze, apa, már meg is szereztem mind a 6 tanár címét.
5. (ez kissé durva lesz)
Látja a birkózó, hogy egyre több ember hord a nyakán keresztet. Elhatározza, hogy ő is vesz egyet. Bemegy egy egyházi üzletbe:
- Ez a kereszt itt mennyi?
Megmondják neki az árat.
- Na és ez?
Megmondják neki annak is az árat.
- Na és az ott a tornászfiúval? - mutat a falon lévő feszületre.
Végül egy kis érzékeltetés a bulgáriai életszínvonalról. A legsúlyosabb helyzet 1997-ban alakult ki, a második hiperinflációs hullám idején, amikor 3 hónap alatt egy amerikai dollár 60 leváról 3000 levára emelkedett. Az árak természetesen követték az árfolyamot (leszámítva az „állami" árakat, tehát pl. a még állami tulajdonú közüzemi szolgáltatókat), míg a bérek maradtak az eredeti szinten. A leva stabilizálása előtt olyan időszak is volt, hogy egyes üzletek egyszerűen nem nyitottak ki vagy kizárólag valutát kezdtek elfogadni az árfolyamkockázat miatt. Az átlagfizetés havi 5 amerikai dollár alá esett. Ezután azonban hatalmas fejlődés kezdődött, s ez az életszínvonalban is gyorsan jelentkezett. A jelenlegi bruttó átlatfizetés Bulgáriában 620 leva, ez a dicsőséges utolsó hely a 27 EU-állam között, ez nagyjából 85 ezer magyar forint, ami a magyarországi bruttó átlag alig 40 %-a. Persze ehhez hozzá kell tenni néhány fontos kiegészítést.
A legfontosabb, hogy Bulgáriában az adóteher az egyik legkisebb az EU-ban, a magyaroszágihoz képest az elvonás nevetséges (persze ez nem nagy teljesítmény, hiszen Magyarország az elsők között van az EU-ban az adóteher nagyságát illetően...), Bulgáriában az egészség- és nyugdíjbiztosítás 11 %-ot von le a bruttó bérből (egységesen ennyit, de ráadásul degresszív, azaz van egy plafon, ami felett 0 % az elvonás), a bolgár APEH meg egységesen 10 %-ot von le (az az egyetlen adókulcs, mindenkinek ennyi, s tőkejövedelemre, sőt gazdasági társaságok adóját illetően is ugyanennyi), azaz a bruttó bér 79 %-a a munkavállalónál marad nettó jövedelemként (van persze még munkaadó által fizetendő adóteher is a dolgozó után, a bruttó bér felett, de ez egy részről szintén alig 10 %, s most nem is lényeges a helyzet érzékeltetésére), így bulgáriai nettó átlagfizetés kb. 67 ezer forint magyar pénzben. Magyarországon viszont óriási az adóteher, a bruttó bér kb. 56 %-a marad a dolgozónál nettóban, azaz a magyar nettó átlag alig 118 ezer forint. Így alakul ki az a furcsaság, hogy a bulgáriai bruttó átlagbér a magyarországi 40 %-a, viszont nettó átlagok esetében az arány már nem 40 %, hanem 57 %.
Hozzá kell tenni szintén, hogy az árszínvonal alacsonyabb, mint Magyarországon. Átlagban kb. 40 %-kal kisebb, elsődleges fontosságú termékek esetében meg kb. 25 %-kal. Így ugyanaz a pénz vásárlóértékben kb. 1/3-dal többet ér. Tehát ha az ember mindezt összeszámolja, az jön ki, hogy a bulgáriai életszínvonal kb. a magyarországi 75 %-án van, nem a 40 %-án. Persze ezzel együtt is utolsó helyen van Bulgária az EU-államok között. A fejlődés viszont óriási a kiindulási helyzethez képest.
A „bolgár modell" sajátossága a konszenzus abban, hogy nem szabad változtatni a valutatanácsi modellen és a rögzített árfolyamon, ezt fent kell tartania az euró bevezetéséig. A költségvetés emiatt mindig többletes. Mindennek az ára a szociális kiadások alacsonyan tartása. Az állampolgár mindent megfizet: tandíjmentesség teljes hiánya a felsőoktatásban, családi pótlék minimális összegű és így is csak bizonyos jövedelemszintig jár, minden egyes vizitáció az orvosnál az éppen aktuális havi minimálbér 1 %-ába kerül, erősen korlátozott a támogatott gyógyszerek köre. Az állami/önkormányzati pénzhiány legrosszabb eredménye a számtalan rendezetlen közterület az országban, nem ritka az olyan utcaszakasz vagy park, ahol 30 éve nem volt semmilyen felújítás, karbantartás.
Bár a bolgár átlagemberre is nagyon jellemző a panaszkodás és a pesszimizmus, mégis az az általános vélemény, hogy a konszenzusos gazdasági-pénzügyi modellt meg kell tartani, mert az esetleges alternatíva rosszabb lehet csak. S egyelőre úgy tűnik, hogy igaza van az átlagembernek... a bolgár kapitalizmus sikeres, s csak ez hozhatja fel az országot.
A modern bolgár állam első előzménye a már említett, 1870-ben, az oszmán szultán rendelétével létrehozott önálló bolgár ortodox egyház, a Bolgár Exarchátus volt. Bár ez csupán egy vallási területi egység volt, nemzeti jelentősége az volt, hogy határai gyakorlatilag etnikai alapon kerültek megállapításra, azaz az Oszmán Birodalom mindazon területeit felölelte, ahol a bolgár etnikum alkotott többséget. Területe a mai Bulgárián kívül magában foglalta Macedóniát, Albánia keleti határvidékét, Görögország teljes északkeleti területét, a mai román Dobrudzsa egészét, Nis várost és környékét (Szerbia), valamint a mai európai Törökörszág északnyugati részét.
Az orosz győzelemmel végződő 1876-1878-as orosz-török háború végülis visszaállította Bulgáriát, mint államot. Az 1878. március 3-án San Stefanóban (mai neve: Yeşilköy) aláírt békeszerződés a Bolgár Exarchátus területét vette alapul, azonban Oroszország két szövetségesét is ebből a területből akarta megjutalmazni, így Nis város és környéke Szerbiához lett csatolva, Dobrudzsa (kivéve annak déli sávját) pedig Romániához. Mind a mai napig a szansztefanói bolgár határok képezik a bolgár nacionalizmus alapját, ez a nagy viszonyítási alap. Az 1878-as békeszerződés fontos eredménye természetesen Bulgária független államkénti elismerése is volt.
Bulgária és a környező államok a San Stefanóban aláírt békeszerződés szerint
(A.-M. = Ausztria-Magyarország, M.= Montenegró, O. = Oroszország)
A nagyhatalmak azonban nem ismerték el a békeszerződést, ezért még ugyanebben az évben, júliusban felülvizsgálatára került sor, Berlinben. A berlini megállapodás értelmében Bulgária független állam helyett de facto függetlenné, azonban de iure az oszmán szultán vazallus államává vált, területe pedig a mai Észak-Bulgáriára és Szófia környékére korlátozódott. A mai macedón és északkelet-görög területek vissza lettek csatolva az Oszmán Birodalomhoz annak szerves részeiként. A mai Dél-Bulgária Kelet-Rumélia autonóm tartomány néven (fővárosa: Plovdiv) úgyszintén vissza lett csatolva az Oszmán Birodalomhoz.
Így tehát sikerült azonnal megadni Bulgáriának nemzeti programját: ez a berlini megállapodás által elvett területek visszaszerzése lett.
1885-ben kihasználva a nemzetközileg kedvező helyzetet, a bolgár kormány támogatásával felkelés tört ki Kelet-Ruméliában, mely kimondta a terület csatlakozását Bulgáriához. Alig egy év kellett, hogy a kész tényt elismerje a nemzetközi közösség is. (Hasonló módon került sor az oszmán szultánhoz fűződő vazallusi kötelék felmondására és a teljes függetlenség kinyilvánítására: ez 1908-ban történt meg, kihasználva a boszniai helyzet okozta zűrzavart.)
A fő cél ezek után a bolgár többségű oszmán területek megszerzése lett. A helyi lakosság 1903-as sikertelen felkelése után, csak a háború maradt mint alternatíva. Bulgária szövetségi megállapodást kötött Szerbiával, Görögországgal és Montenegróval, a cél az Oszmán Birodalom teljes európai területének megszerzése volt.
Ezt a célt a szövetségesek 1913 februárjában el is érték, Isztanbul közvetlen környékén kívül a teljes európai oszmán terület a szövetséges balkáni államok kezébe került. Mivel az oszmán területek felosztása a szövetséges államok között nem volt előre eldöntve, hamarosan megjelentek a belső viszályok. Görögország és Szerbia különmegállapodást kötöttek Macedónia megosztásáról, mire válaszként Bulgária megtámadta két volt szövetségesét. A görög-szerb ellentámadás azonban sikeresebbnek bizonyolult, ráadásul időközben Románia is csatlakozott hozzájuk, így Bulgária hamarosan kapitulálni volt kénytelen.
A háborút lezáró bukaresti békében Bulgária csak Macedónia legkisebb, pirini részét kapta meg, a terület zömét Görögország és Szerbia egymás közt szétosztotta. A volt oszmán európai Fehér(Égei)-tengeri partvidékből is csak annak keleti részét kapta Bulgária, ráadásul pedig Dobrudzsa addig Bulgáriához tartozó déli részét is megkapta Románia.
Mindez automatikusan a központi hatalmakhoz sodorta Bulgáriát az I. világháborúban, melyet Bulgária ismét a vesztes oldalon fejezett be, ezúttal elvesztve immár a teljes Égei-tengeri partvidéket Görögország javára, valamint több kisebb területet a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság javára.
A II. világháborúba Bulgária 1941-ben lépett be, a görög és a jugoszláv frontokon vett részt ténylegesen katonai cselekményekben. Az ex-bolgár jugoszláviai és görögországi területeket Bulgária katonai erővel csatolta vissza, Dél-Dobrudzsát pedig közös bolgár-román megállapodás értelmében.
Két érdekes sajátossága volt Bulgária második világháborús szereplésének:
- Bulgária bizonyult az egyetlen Hitler-szövetséges államnak, mely világháborús revíziós területének egy részét sikeresen megtarthatta a háború után is. Ez Dél-Dobrudzsa, melyet Bulgária megtartott mind a mai napig.
- Bulgária bizonyult az egyetlen Hitler-szövetséges államnak, mely egyetlen saját zsidó állampolgárát sem adta ki a német szövetségesnek. Hozzá kell tenni, hogy Bulgária kiadta az „idegen” - görög és jugoszláv - zsidókat, akik a Bulgária által visszacsatolt területen éltek (összesen kb. 18 ezer ember), a védelem csak a bolgár állampolgárságú zsidókra vonatkozott, ők viszont teljes létszámban megmenekültek a holokauszttól.
Miután nyilvánvalóvá vált 1944-ben, hogy Németország elvesztette a háborút, Bulgária megpróbált átállni a szövetségesek oldalára. Bár ez sikeresen megtörtént, Bulgária így sem menekült meg sem a szovjet megszállástól, sem a kommunista hatalomátvételtől, mely még 1944 szeptemberében megtörtént.
Magyarországtól eltérően Bulgáriában de facto nem volt a háború után koalíciós időszak, gyakorlatilag azonnal a kommunista párt vette kezébe a hatalmat, mely azt 2-3 éven belül totális diktatúrává alakította át. A kommunizmus bulgáriai bevezetése is példátlan erőszakkal párosult. A bosszúéhes Georgi Dimitrov, Sztálin legszűkebb körének tagja, hihetetlen erőszakkal vezette le a hatalomátvételt. Korai halála után, rövid átmeneti időszakot követően, Dimitrov sógora, Valko Cservenkov veszi át a hatalmat. Sztálin halála után, 1954-ben egy addig másodrendű pártvezető, Todor Zsivkov lesz a párt első titkára, 2 évig Cservenkovval együtt vezeti az országot, majd Cservenkov lemondatása után a kollektív vezetőség vezető tagjaként egészen 1989 novemberéig, így Zsivkov a második leghosszabb ideig uralkodó európai kommunista vezető (csak Enver Hoxha előzi meg).
Zsivkov kommunizmusának fő sajátossága a Szovjetúnióhoz való példátlan hűség, mely olyan méreteket öltött, hogy 1968-ban hivatalosan kérte, hogy a Szovjetúnió vegye fel 16. tagköztársaságnak Bulgáriát – a szovjet pártvezetés Brezsnyevvel az élen döbbenten utasította el a bolgár kérést.
Ezen kívül külsőségekben is megnyilvánult mindez: az orosz nyelv kötelező tantárgy volt magas óraszámban az oktatás minden szintjén, az állami ünnepeken mindig ki volt téve a szovjet zászló is a bolgár zászló mellé (tehát nem a sima vörös zászló volt kitéve, mint ahogy ez a kommunista Magyarországon volt divatban, hanem egyenesen a szovjet zászló!), a hét egy napján a bolgár tévé nem sugárzott adást, hanem a szovjet egyes csatorna műsorát adták, a bolgár városok tele voltak orosz könyvesboltokkal, s Szófia volt az egyetlen kelet-európai főváros, ahol Brezsnyevnek halála után szobrot emeltek.
Az orosz kultúra hatásával kapcsolatban viszont meg kell jegyezni egy fontos dolgot Bulgáriáról. A modern Bulgária 1878-as megszületése óta a bolgár szellemi életben két fő „szekértábor” vitázott egymással: az oroszbarátok és az oroszellenesek. A jobboldal és a konzervatívok voltak elsősorban az oroszbarát oldalon, míg a liberálisok, szocialisták, kommunisták az oroszellenes oldalon álltak. A Bolgár Kommunista Párt alapítója volt az egyik vezető egyéniség az oroszellenes szekértáborban. Tehát a hagyományos bolgár szellemi életben az oroszbarátság és az antikommunizmus testvérek voltak. Ezt jelképes kapcsolatok is megerősítették: a Bulgária török alóli felszabadulását elhozó orosz-török háború idején Oroszország vezetője II. Sándor cár volt, ugyanaz, akit néhány évvel később meggyilkolt a Népakarat nevű orosz terrorista csoport, melynek egyik tagja Alekszandr Uljanov, a később Lenin néven hirhedtté váló politikus bátyja volt. (Alekszandr Uljanovot később terrorista tevékenységéért halálra ítélték és felakasztották.) A oroszországi 1917-es kommunista államcsíny után is megnyilvánult mindez: nagyon sok antikommunista meggyőződésű orosz Bulgáriában kapott politikai menedéket. Így tehát Bulgáriában – ellentétben a többi kelet-európai országgal – az „oroszpártiság” és a „kommunistapártiság” elvált egymástól.
Természetesen a Szovjetúnió megalakulása után a bolgár kommunisták igyekeztek alkalmazkodni az új helyzethez és gyorsan megfeledkezni oroszellenes gyökereikről. A kommunista hatalomátvétel után ez méginkább jelentkezett: a hatalom ügyesen használta ki a lakosság egy részének oroszbarát hozzáállását, s bár továbbra is sokan voltak a „szovjetellenes és oroszbarát” állásponton, mindez valóban hatott.
A sors fintora ezek után az 1985 utáni eseménysorozat. A Gorbacsov-féle reformkommunista korlátozott sajtószabadság, majd pedig a szinte teljes és valódi sajtószabadság megdöbbenést keltett Bulgária vezetésében. Az addig szürke és dögunalmas szovjet tévéműsorok, újságok, könyvek, filmek, folyóiratok hirtelen érdekessé váltak, s az előző évtizedek politikája miatt mindez akadálytalan ömlött Bulgáriába. A két nyelv közelsége miatt eleve megérti alapszinten az átlagbolgár az orosz nyelvet, de az iskolai orosz nyelvtanítás nagy óraszámban és az orosz nyelv hatalmi propagálása miatt az átlagbolgár kifejezetten jól értette az orosz nyelvet, így semmi akadályt nem okozott az orosz nyelvű kultúra megértése. Ez volt az, amire a bolgár pártvezetés sosem gondolt volna: az ideológiai lazítás és a rendszerellenes kritika fő forrása nem az „imperialista” Szabad Európa Rádió, BBC és Deutsche Welle bolgár adásai, hanem a „baráti Szovjetúnió” hivatalosan kiadott kultúrtermékei lettek. Az első bolgár ellenzéki szervezet neve "A Glasznoszty és Peresztrojka Támogatóinak Klubja" lett...
Ellenzék nagyon nem volt a kommunista Bulgáriában. A kezdeti években mérhetetlen erőszakkal írtottak bármilyen rendszerkritikusságot, még a 70-es évek elején is működtek koncentrációs táborok az országban. Az új diszidens próbálkozásokat pedig azonnal, gyökerében irtották ki. A nyolcvanas évek végének kisszámú ellenzéke is leginkább amolyan értelmiségi vitaklubok voltak.
A párton belüli ellenzék pedig elsősorban nem a reformkommunista volt, hanem a „baloldali kommunisták”. Részben sztálinisták, akik szerint a posztsztálini szovjet tábor rátért a burzsoá kapitalizmus útjára, részben pedig Mao és Che Guevara hívei, akik szerint „új forradalom” kell a burzsoáziává változott pártnomenklatúra ellen. Ilyen csoportok minden kelet-európai országban léteztek, de Bulgáriában ténylegesen is erősek voltak, sőt Bulgáriában meg is próbálkoztak a hatalom átvételével. 1965-ben egy volt bolgár partizánvezér, több tábornok és tiszt, valamint szimpatizánsok összeesküvést készítenek elő, melynek célja „a kapitalista Bulgária visszatérítése a szocializmus útjára”. Szerencsére a csoportot időben leleplezik egy „áruló” segítségével, s mindenkit hosszú börtönbüntetésre ítélnek, a vezetőknek pedig „baráti alapon” megsúgják, hogy családjuk érdekében jobban teszik, ha öngyilkosok lesznek cellájukban.
Zsivkov Bulgáriájának jellemzője emellett a mozdulatlanság, a reformok teljes hiánya is volt. Sosem próbálkoztak reformokkal, a hatalom pedig sosem lazult meg. Nem volt ideológia lagymatagság. A nyolcvanas évek végén is ugyanaz volt a hatalom ideológiája és módszertanja, mint a hatvanas évek elején (hozzáteszem: én személyesen a hatvanas évek végén születtem, dehát ismerősök, rokonok elbeszélése, olvasottak alapján mondom ezt).
Szinte hihetetlen: a Berlin fal leomlása napján, 1989. november 9-én Bulgáriában MÉG a hagyományos kommunista uralom működött. Todor Zsivkov a következő nap, november 10-én délután lett megbuktatva, gyakorlatilag palotaforradalommal. Gorbacsov néhány bolgár híve a legfelsőbb vezetésben összeesküdött, a délutáni párttanácskozás utolsó napirendi pontjaként felolvasták, hogy a vezetőség elfogadja érdemei elismerése mellett Zsivkov elvtárs lemondási kérelmét, a tévé pedig megörökítette Zsivkov döbbent arckifejezését, mert ő is akkor értesült először, hogy lemondási kérelmet nyújtott be. Aztán pedig megsúgták Zsivkovnak, hogy a szófiai laktanyák az összeesküvésben részt vevő honvédelmi miniszterhez hű tisztek vezetése alatt várnak, hogy nem kell-e kijönni a laktanyákból az utcákra. Nem kellett, mert Zsivkov alapvetően ravasz és intelligens ember volt, s gyorsan belátta, hogy 35 év után most az egyszer ő vesztett.
Az új vezetés nem rendelkezett semmilyen koherens tervvel, alapvetően valamilyen reformokat akartak, hozzátéve, hogy azért nem akarnak „olyan messze” elmenni, mint Gorbacsov, de azt sem tudták, hogy hová akarnak eljutni. Az események nagyon hamar túlléptek az új vezetésen. Két ék közé szorultak. Egy részről a nép számára Zsivkov bukása az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább úgy mondanám, a dominóeffektus első eleme, mely jelt adott az egész rendszer, mint olyan elutasítására: ha egyszer szabadon lehet már Zsivkov ellen beszélni, akkor miért ne lehetne bármit kritizálni? Biztosan nem olvasták Machiavellit, aki pedig már a XVI. század elején megírta, hogy az elnyomó hatalom akkor van a legnagyobb veszélyben, amikor eldönti, hogy most akkor reformokat fog csinálni. Így is lett: egymás után jelentek meg nyilvánosan a legkülönbözőbb vélemények, elgondolások. Így nem lehetett fenntartania a korlátozott demokráciát, amit az új vezetés szeretett volna. Más részről a pártvezetés jelentős része, s különösön az állambiztonsági szervek vezetősége, de a második és harmadik vonalbeli párt-nomenklatúra sem akart már kommunizmust, ők már inkább egy olyan kapitalizmust szerettek volna, ahol ők személyesen részei lehetnek az új gazdasági elitnek.
Így tehát Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, mert az addig sziklaszilárd rendszer hihetetlen sebességgel omlott le. Mladenov államfő (a Zsivkov elleni puccs egyik fő alakja) 8 hónapot sem tudott eltölteni államfői posztján, 1990 júliusában lemondatták. A Zsivkov elleni puccs második fő alakjának, Lukanov későbbi miniszterelnöknek a sorsa tragikusabb: 1996-ban háza előtt egy bérgyilkos lelövi.
Ez a bolgár átmenet egyik sajátossága: a dolgok nagyon gyorsan történtek, ez különösen a gazdasági téren igaz, de erről majd külön és később, mert túl nagy téma, hogy ebben a cikkben részként szerepeljen.
1989. november 10. - Zsivkov (jobb szélen) megtudja, hogy lemondott... a mikrofonnál Petar Mladenov, akkori külügyminiszter, későbbi államfő
Tehát ott tartottunk, hogy az időközben nyelvileg egyre inkább elszlávosodó Bulgária felvette államvallásként a kereszténységet 864-ben, 919-ben pedig függetlenné vált a bolgár egyház, s ezt a függetlenséget Bizánc is elismerte 927-ben.
Ezzel egy időben vált regionális hatalommá Bulgária, legnagyobb kiterjedése idején majdnem az egész Balkán-félsziget bolgár uralom alá került. Ennek jeleként I. Szimeon bolgár fejedelem (uralkodott 893-927 között) volt az első bolgár uralkodó, aki felvette a császár (bolgárul: cár) címet (ezt magyarul hagyományosan királynak szokás fordítani, de ez nem fejezi ki pontosan a lényeget), ezzel gyakorlatilag magát a bizánci császárral egyenrangúvá emelve.
Bulgária a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelően hol Bizánc szövetsége, hol ellensége volt. A bizánci politika természetesen nem tűrhette ezt a helyzetet, s Bulgáriával folytatott politikájának fő célja mindvégig a régi statusquo visszállítása volt: azaz Bulgária önálló államként való megsemmisítése vagy legalábbis valamilyen formában Bizánc alá való vetése. Ugyennek a tükörképe bolgár oldalon is megjelent: a bolgár uralkodók azon vágyában, hogy átvegyék a bizánci császár szerepét, így pl. I. Szimeon egy időben magát „bolgárok és bizánciak cárjának” neveztette.
Mindkét fél mindent elkövetett saját céljai érdekében, szövetségeseket keresve egymás ellen. A X. század közepén pl. a kalandozó magyarok bizánci szövetségesekként öt ízben támadtak Bulgáriára. Ennél súlyosabb veszteséget okozott a szintén bizánci szövetséges besenyők támadása, majd pedig a X. század második felében az orosz (Kijevi Rusz) támadás. Bizánc sikeresebbnek bizonyult, aminek következtében 971-ben a bizánciak elfogták magát II. Borisz bolgár cárt is, aki néhány évvel később bizánci fogságban halt meg. Bizánc Bulgária területét magához csatolta, bár ténylegesen csak az ország keleti felében érvényesült a bizánci hatalom.
Az ország nyugati felében a bolgárok sikeresen ellenálltak még évtizedekig Bizáncnak, így az ország teljes területe csak a fölényes bizánci győzelemmel végződő kljucsi csata (a mai bolgár-macedón-görög hármashatár közelében található) után lett betagozva a Bizánci Birodalomba, 1018-ban.
1018-tól 1185-ig nem létezett Bulgária. 1185-ben a szerb és magyar támadások miatt meggyengült Bizánc helyzetét kihasználta két bolgár nemes, Péter és Aszen, akik sikeres felkelést szítottak a bizánci uralom ellen, melyt követően kinyilvánították Bulgária visszaállítását. Ezt hívja a bolgár történelemírás második bolgár királyságnak.
A XIII. századtól már nem a meggyengült Bizánc, hanem az oszmán-törökök veszélyeztették Bulgária függetlenségét. Bizánchoz hasonlóan Bulgária sem volt képes magát megvédeni, sőt az oszmán-törökök dolgát még meg is könnyítette, hogy Bulgária a XIV. században három független bolgár államra esett: az egyik az ország központjában lévő Veliko Tarnovo központtal, a másik a Duna-parti Vidin (akkori magyar nevén: Bödöny) központtal, a harmadik pedig a jelenlegi Fekete-tengerparti üdülőváros, Kavarna központtal.
Az oszmán-törökök egymás után hódították meg Bulgária részeit, utolsóként a vidini bolgár állam esett el 1396-ban, illetve újabb kutatások szerint részben 1422-ig még fennállt a vidini állam.
Ezután Bulgária be lett tagozva az Oszmán Birodalomba. Magyarországgal ellentétben – mely az oszmán hódítás idején mindigis határterület maradt -, Bulgária távol volt az oszmán határvidékektől, így a Birodalom szerves része lett a Rumélia nevű oszmán tartomány részeként, ennek minden következményével: betelepítés, iszlámosítás (többnyire önkéntes alapon, de részben erőszakkal is), az addigi berendezkedés helyett az oszmán rend teljeskörű bevezetése.
Az oszmán politikának megfelelően a hatalom a legalsó szinteken nem szólt bele a nem-iszlám vallásúak életébe: községi szinten megmaradt a bolgár „önkormányzat”, iszlám vallású feleket nem érintő kisebb ügyekben még a hagyományos községi szervek bíráskodási jogát is elismerték, szintén nem akadályoztak különösebben a bolgár templomok oktatási tevékenységét.
Természetesen ez nem jelentette, hogy a bolgárok egyenjogú alattvalói lettek volna az oszmán szultánnak, hiszen az Oszmán Birodalom vallási hovatartozás alapján kategorizálta az alattvalókat, s minden nem-iszlám vallású személy jogilag másodrendű alattvalónak számított, akire szigorú korlátozó szabályok és negatív diszkrimáció volt érvényben az élet számos területén. Sok példát lehetne hozni a negatív diszkriminációra: talán a legszörnyűbb a „véradó” volt, mely azt jelentette, hogy bizonyos időszakonként minden nem-iszlám család köteles volt egy egészséges fiúgyermeket adóként átadni a janicsárok testületének.
Érdekes módon viszont a gazdaság terén éppen az iszlám vallásúak voltak diszkriminálva, mert a szigorú iszlám szabályok (pl. a kamat tilalma) nem vonatkoztak a nem-iszlám vallásúakra, valamint pedig az oszmán állameszme eleve alantasnak tekintette a gazdasági tevékenységet, így az a furcsa helyzet alakult ki az Oszmán Birodalomban, hogy a gazdasági elitet, pl. a leggazdagabb kereskedők rétegét a jogilag egyébként másodrendű alattvalók alkották: elsősorban görögök, örmények és zsidók, de egyes bolgárok is sikeresen bekerültek.
Az Oszmán Birodalom másik sajátossága a nemzeti/etnikai alapon való megkülönböztetés hiánya volt. Az oszmán állam kizárólag vallási alapon kategorizálta az alattvalóit. Az „igazhitű” muszlimokon kívül a „gyaúrok” (hitetlenek) vallásuk szerint voltak beosztva osztályokba, törökül milletekbe, melyek még egyfajta korlátozott belső autonómiával is rendelkeztek. Volt pl. zsidó millet az isztanbuli főrabbi vezetése alatt. Volt örmény millet az ókeleti örmény egyház hívei számára. Volt külön millet a nesztoriánusoknak, s külön a szír jakobitáknak.
A legnagyobb „gyaúr” millet az ortodox keresztény volt, a konstantinápolyi (isztanbuli) pátriárka vezetése alatt. E sajátosság miatt az a helyzet alakult ki, hogy a bolgár nyelvet és kultúrát nem a török nyelv és kultúra veszélyeztette, hanem a görög, ugyanis a bolgár templomok a millet-rendszer miatt a görög nyelvű konstantinápolyi pátriárka és annak szintén elsősorban görög nyelvű főpapjai alá voltak rendelve, akik természetesen görögül képzelték el az egyházi életet és az azzal kapcsolatos tevékenységeket.
A XIX. századi nacionalista mozgalom a bolgárokat sem hagyta hidegen. Egyre erősebb lett a vágy az ország 4 évszázada elvesztett függetlenségének visszállítására. Ez először egyházi vonalon indult, s sikerrel végződött 1870-ben, amikor az oszmán szultán – megbontva az addigi vallási alapon való megosztást – önálló milletet hozott létre az ortodox bolgárok számára Bolgár Exarchátus néven, ezzel a bolgár egyházat kivéve a konstantinápolyi pátriárka főhatósága alól. Jellemző a konstantinápolyi egyház reakciója: kiátkozta a bolgár egyházat, s ez az átok csak a II. világháború után került visszavonásra!
A bolgár függetlenségi mozgalom politikai harcai viszont nem hoztak sikert, az 1876-os bolgár felkelést a hatalom vérbe folytotta. Bulgária országként való visszaállítása külső tényezőknek lett köszönhető, mindenekelőtt az 1876-1878-as orosz-török háborúnak, mely orosz győzelemmel végződött.
A bolgárok eredete Bulgáriában részben politikai kérdés is. A hagyományos szemlélet azt tartja, hogy a mai bolgárok a VII-IX. század során három elemből alakultak ki: ezek a trákok, a szlávok, s a bolgárok, ez utóbbiakat előbolgároknak vagy ősbolgároknak is nevezve a mai bolgároktól való megkülönböztetés (?) céljából.
A II. vh. előtti időszakban vagy az ősbolgár elemet hangsúlyozták ki, vagy a szláv elemet. A kommunista Bulgáriában természetesen a szláv elem volt a leginkább hangsúlyos, viszont a kommunizmus utolsó 20 évében megjelent alternatívaként a trák elem elsőbbsége is. A kommunizmus bukása után ismét beállt a véleményszabadság. Az uralkodó elmélet az a modern felfogás, hogy a modern bolgárok elődei nem jöttek sehonnan sem, hanem mindigis helyben voltak: ezek elsősorban trákok, leginkább elszlávosodott vagy elgörögösödött trákok, valamint több később beáramlott szláv törzs, s ezt a népességet szervezték államá a VII. sz. végén a térségben megjelenő (ős)bolgárok. Az arányokról csak feltételezések vannak.
A szlávokról annyit tudni biztosan, hogy a mai Bulgária területére a VI. században érkeztek. Államot sosem alapítottak, önálló törzsekben éltek, melyek közül egyesek laza törzsszövetséget alkottak.
A trákok a térség őslakossága, azonban a római és a görög hódítás hatására eredeti kultúrájukat elveszítve latinizálódtak ill. göröggé váltak, majd pedig a szláv betelepülés után jelentős részük elszlávosodott.
Az ősbolgárok Közép-Ázsiából érkeztek, uráli-altáji nép (kisebbségi vélemény szerint az indoeurópai népek iráni ágához tartoztak). Önálló államot először 632-ben alapítottak, miután sikeresen elszakadtak a Nyugati-Türk Kaganátustól. Ez az állam a magyar történelemből ismert Etelköz területén volt, de hozzá tartozott az Észak-Kaukázus is egészen a Kaszpi-tengerig, valamint a Fekete-tenger partvidéke a Duna torkolatáig (a Duna északi partja volt bolgár terület, a déli part bizánci volt akkoriban). A bolgár állam központja a Fekete-tenger északkeleti partvidékén volt, a Kercsi-szorosz keleti oldalán. Ezt az államot Nagy-Bulgária vagy Régi Bulgária néven szokták emlegetni.
Az államalapító halála után az öt rivális örökös viszálya miatt az állam egysége felbomlott. A nép ennek következtében öt részre bomlott, minden rész egy-egy örököst követve.
Egy rész északkelet felé vándorolt, a Volga-Káma vidékre (gyakorlatilag a Magna Hungaria néven ismert terület közvetlen északi szomszédságába), ahol megalapították a volgai bolgár államot, mely aztán fél évezredig állt fenn, egészen a XIII. század közepéig, amikor a mongolok a területet meghódították. Később a területet a mongolok ellen hadakozó oroszok szállták meg, végülis a XVI. sz. közepére a területet teljes egészében Oroszországhoz csatolva. A bolgárok nagy része keveredett a mongolokkal és más népekkel, így alakult ki a tatár néven ismert nép volgai ága. A volgai tatárok egy kisebb része ma is bolgár identitású (ezen álláspontú mai tatárok neve: bulgaristák), míg a túlnyomó többség - bár elismerve a bolgár ősöket - az új tatár identitást tartja sajátjának, mivel azt a bolgár identitástól különbözőnek fogja fel. A volgai bolgár állam északi részein kevesebb volt a keveredés, itt a bolgárok jobban megmaradtak, belőlük alakult ki a mai csuvas nép. A csuvas nyelv gyakorlatilag egyezik az ősbolgár nyelvvel, annak kései változata.
A volgai tatárok mai létszáma kb. 8 millió, de - mint említettem - a magukat bolgárnak tartók, azaz a volgai tatárok bulgarista irányzatának hívei (tulajdonképpen a bulgarizmus azt állítja, hogy a "bolgár" és a "tatár" ugyannak a népnek két különböző elnevezése) ebből talán 10-15 % lehet.
A csuvasok mai létszáma kb. 2 millió fő. A csuvas nyelvet tartják a legközelebbinek az eredeti (ős)bolgár nyelvhez.
Magyar szempontból érdekes, hogy mind a bolgárok, mind a többi felsorolt nép a magyarokat nagyon közeli rokonnépnek tartja. A csuvas nyelvvel - és így az (ős)bolgárral is - kapcsolatban érdekes, hogy bár ma a nyelvészek többsége az altáji nyelvek türk ágához sorolja, legközelebbi rokonaként a kazár és a hun nyelvet megjelölve, kisebbségi vélemény szerint a csuvas valójában finnugor nyelv, mely sokat átvett a közeli türk nyelvektől, tehát ez ugyanaz az álláspont, ami a magyar nyelvvel kapcsolatban a többségi tudományos álláspont: finnugor nyelv erős türk hatásokkal!
De visszatérve Nagy-Bulgária felbomlásához, lássuk a további csoportokat! Egy kisebb néprész helyben maradt, majd később a Kaukázus északkeleti részén telepedett le végleg. Ez a mai balkár nép. Szintén az ősbolgár nyelvet beszélik, azaz annak egy kései változatát. A balkárok onnan ismertek leginkább a modern történelemből, hogy a II. vh. idejében az egyike voltak a Sztálin által "náci-kollaboráns gyanúsnak" minősített népeknek, ezért a németek közeledtével a teljes lakosságot erőszakkal kitelepítették szülőföldjéről, s csak Hruscsov idejében térhettek vissza. A balkár nép jelenlegi létszáma kb. 100 ezer fő, főképpen a mai Oroszország kabardino-balkár (autonóm) köztársaságában élnek, ahol azonban csak a lakosság 12 %-át teszik ki (az autonóm köztársaság többségi népe a kabardin, mely egy, a bolgárokkal nem rokon, kaukázusi nép).
Két másik népcsoport nyugat felé indult, az egyik a mai Magyarországra, a másik a mai Olaszországba. Az "olaszországi bolgárok" hamarosan elvesztették önálló identitásukat, teljesen beleolvadtak a helyi lakosságba, a fő megmaradt nyom róluk tulajdonképpen az a tény, hogy oda vándoroltak. A Magyarországra vándoroltak hamarosan összetűzésbe kerültek az avarokkal, s emiatt elhagyták a térséget, dél felé vonulva, a mai Macedónia területére, ahol egyesültek később a bolgárok ötödik részcsoportjával, melyről most lesz szó.
A legnépesebb, ötödik csoport (akik "dunai bolgárok" néven is ismertek, így különböztetve meg őket a "volgai bolgárok" csoportjától), Aszparuh (vagy Iszperih) kán vezetésével átkelt a Dunán, benyomulva a Bizánci Birodalom területére, elfoglalva a mai Északkelet-Bulgária és a mai román tengerpart (Dobrudzsa) területét. Miután a bizánciak nem tudták kiűzni őket, kénytelenek voltak az új államot 681-ben elismerni. Ez az évszám számít hivatalosan a mai Bulgária megalapítása évének, bár egyes történészek ezt a dátumot vitatják, s a kontinuitás elméletét vallva azzal érvelnek, hogy a dunai bolgár állam nem új állam, hanem csupán a 632-ben alapított Nagy Bulgária terjeszkedése, azaz 681 nem az államalapítás éve, hanem a Bizánc által való elismerés időpontja. Mindenesetre - bár valószínűleg tényleg helyesebb lenne a 632-es évet említeni - ma is a 681 a legismertebb dátum Bulgáriában, a kommunista időszak bolgár címerén szerepelt is ez a évszám.
A bolgár állam hamarosan terjeszkedni kezdett, lassan elfoglalva csaknem a Balkán-félsziget teljes déli részét, egészen az Adriai-tengerig, északnyugaton pedig előrenyomulva a Duna-Tisza-köze északi vidékéig és Erdélyig, mely területek Árpád magyarjainak érkezéséig a a bolgár állam határvidékéhez tartoztak. Eközben a bolgár állam allatvalóivá váltak a helyi lakosok, akik elsősorban szlávok voltak. A szláv törzsek előkelői hamarosan bekerültek az állami vezetők közé, bár maga a főhatalom mindigis a bolgár előkelő családok kezében maradt.
Az elkövetkező 200 évben a dunai szlávok nyelve egyre jobban terjedt, lassan kiszorítva a bolgár nyelvet. A kereszténység felvétele (864) tovább erősítette ezt a folyamatot. Két szerzetes, Cirill és Metód (Kíril és Metódij bolgárul, Kürilosz és Methodiosz görögül) szlávra fordították a Bibliát és más vallási könyveket, a Thesszaloniki környéki szláv nyelvjárást alapul véve. Ehhez megalkották a saját szláv ábécét (addig a szlávok nem rendelkeztek írásbeliséggel, ill. szükség esetén görög betűket használtak), a glagolita ábécét. (Később ezt váltotta fel a Cirill tiszteletére cirill ábécének nevezett új szláv ábécé.) Tehát a kereszténység terjesztése is szláv nyelven történt.
A X. sz. elejére megtörtént a teljes nyelvváltás: ezután már a szlávok nyelvét nevezték bolgárnak. Bizonyos hatások megmaradtak az eredeti bolgár nyelvből, nemcsak egyes szavak, de a nyelvtani logika egy része is, ez a magyarázata annak, hogy nyelvtani szempontból a bolgár nyelv erősen különbözik az összes többi szláv nyelvtől: az összes többi szláv nyelvtől eltérően csak a bolgárban van névelő, csak a bolgárban van bonyolult igeragozási rendszer, csak a bolgárból haltak ki a névszói esetragok, s csak a bolgárban tapasztalhatók egyes, birtokos raghoz hasonlító nyelvi elemek.
Bulgária a kereszténységet Bizáncból vette fel, azonban arra törekedett, hogy a bolgár egyház független legyen Bizánctól. Mivel a kereszténység felvétele idején a bolgár állam erős regionális hatalom volt, ez a törekvés hamarosan sikerrel végződött, 919-ben a bolgár egyház magát függetlennek nyilvánította, s ezt 927-ben Bizánc is elismerte.
